Közösségi média
Egy nap alatt 770 milliárdot bukott Zuckerberg a Facebook-hírfolyam miatt
Kevesen díjazták azt, hogy az alapító nagy változásokat tervez a hírfolyamban.
2018.01.13 19:29ma.huA Bloomberg hírügynökség kiszámította, hogy Zuckerberg így 2,9 milliárd dollárt (770 milliárd forint) veszített, ami azt jelenti, hogy most 74,4 milliárdja van, és már nem ő a világ negyedik leggazdagabb embere. A veszteség mértékét az is jól érzékelteti, hogy a Facebook alapítója tavaly összesen 4,5 milliárd dollárral gyarapította vagyonát, vagyis most egy nap alatt elbukta a tavalyi nyeresége kétharmadát - írja a hvg.hu.
Zuckerberg bejelentése szerint az oldal ismét olyan lesz, mint a Facebook aranykorában: nagyobb teret kapnak majd a felhasználó családtagjaihoz kapcsolódó posztok, fotók, és persze (az élő) videók is. A változás elsődlegesen az aktivitás szempontjából jól pörgő bejegyzéseket hivatott még közelebb hozni. A cél egyértelműen a felhasználókra nézve releváns tartalom kiemelése, ezzel is afelé az elgondolás felé közeledve, hogy az oldalra lépve ne csupán végigszaladjon (görgessen) az ember, hanem akár több felhasználó figyelmét vonzó párbeszédekbe, vitákba bonyolódjon ismerőseivel, vagy épp másokkal.
Zuckerberg leszögezte, hogy az új hírfolyamon lényegesen kevesebb bejegyzés jelenik majd meg a különféle vállalati és márkaoldalaktól, amelyek így elérés tekintetében bizonyára érezhetően gyengébb eredményekkel kalkulálhatnak. És épp ez a probléma, amely nem mellesleg a Facebook üzleti érdekeire is (rossz) hatással lehet. Az első reakciók ezt igazolják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


