Kibertámadás
Zsarolóvírus - Az Europol szerint stabilizálódni látszik a helyzet
Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült elkerülniük a "kiberkáoszt" az európai kormányoknak és vállalatoknak.
2017.05.15 12:50MTIA helyzet stabilizálódni látszik a hét végén mintegy 150 országon végigsöprő WannaCry zsarolóvírusos kibertámadás után - közölte az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) hétfőn.
"A jelek szerint nem emelkedett az áldozatok száma, a helyzet stabilnak tűnik Európában, ami sikert jelent" - mondta Jan Op Gen Oorth, a hágai székhelyű Europol egyik szóvivője. Hozzátette, úgy látszik, hogy a hétvégén sokan frissítették a számítógépes biztonsági szoftvereiket.
A szervezet adatai szerint "példa nélküli módon" világszerte több mint 200 ezer számítógépet fertőzött meg a zsarolóvírus, amely autógyárak, kórházak, iskolák, boltok és vasúttársaságok informatikai rendszereit is megbénította. Rob Wainwright igazgató vasárnap azon aggodalmának adott hangot, hogy hétfőn tovább nőhet majd az áldozatok száma, amikor az emberek visszatérnek a munkába.
"Kissé korai lenne még megmondani, hogy ki áll a támadás mögött, de dolgozunk a kód feltörésén" - jelentette ki a szóvivő.
A zsarolóvírust szakemberek szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) lopták el, más szoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki.
A támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300 vagy 600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


