Oktatás
Deutsch Tamás: digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni
A stratégia kiterjedne a digitálistananyag-fejlesztésre, valamint hangsúlyosan szólna a pedagógusok digitális készségeinek erősítéséről.
2015.10.16 14:09MTIDigitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni, amely foglalkozik a mostani kerettanterv szakmai egyeztetést követő, indokolt módosításával is - közölte az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, újságírókkal.
A köznevelésben a kerettantervi szabályok alapján jelenleg csak a 6-9. évfolyamon része a diákok tantervének az internet oktatása. Az 1-5. évfolyamon és az érettségi előtti két évben nincs informatikaóra - mutatott rá Deutsch Tamás.
A miniszterelnöki biztos, aki a nap folyamán az internet köznevelésben betöltött jelenlegi és lehetséges jövőbeni szerepéről egyeztetett szakmai szervezetekkel, a workshop után elmondta: a stratégia kiterjedne a digitálistananyag-fejlesztésre, valamint hangsúlyosan szólna a pedagógusok digitális készségeinek erősítéséről. Emellett foglalkozna azzal is, hogyan lehet az informatikatanárok létszámát növelni, hiszen pedagógushiány kezd kialakulni. A stratégia részét képezné továbbá a köznevelési intézmények nélkülözhetetlen infrastrukturális és technikai feltételeinek fejlesztése.
Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, amellyel 3-5 év alatt a magyar köznevelési rendszer digitális átalakulása megtörténik, és a digitális kompetenciák elsajátításában komoly eredményt lehet elérni. Az a cél, hogy a köznevelési rendszerből kikerülő gyermekek megfelelő digitális tudással bírjanak - rögzítette.
A jövő magyar gazdaságának egyik motorját a digitális gazdaság jelenti - hangoztatta Deutsch Tamás, kitérve arra, hogy a digitális gazdaság a GDP 21-22 százalékát, az export 8 százalékát állítja elő, és a foglalkoztatottak 15 százaléka e területen dolgozik.
Fontosnak nevezte azt is, hogy olyan digitális kompetenciák birtokában legyen a felnövekvő nemzedék, amelyek a munkavállalás, az ügyek intézése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele szempontjából fontosak.
Szakértők egyértelmű véleménye szerint a két legfontosabb területe az internetfejlesztésnek a használatot, elérhetőséget lehetővé tévő lépések mellett a köznevelési rendszer átalakításával a digitális kompetenciák erősítése - közölte Deutsch Tamás.
Megerősítette, hogy november közepén terjeszti a kormány elé az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) során az állampolgárok észrevételei és indítványai alapján kidolgozott döntési javaslatcsomagot.
Bánhidi Sándorné, az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületének főtitkára kiemelte: kezdettől fogva részt vesznek a konzultációban, és erre biztattak mindenkit. Szavai szerint a jövőre nézve fontos, hogy a pedagógusok képzését előtérbe helyezzék.
Jelezte: jelenleg is részt vesznek a tanárok továbbképzését célzó uniós projektekben, és ezt szeretnék tenni a jövőben is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


