Koordinátori kérdés
Deutsch: fordulat az Altus-botrányban, EP-bizottság napirendjén az ügy
Az Európai Néppárt határozott álláspontja az, hogy nem lehet kiüresíteni az összeférhetetlenségi szabályokat, köztük a politikaiakat sem.
2015.10.13 14:15MTIA Fidesz szerint fordulat állt be az Altus-botránnyal kapcsolatos európai uniós viszonyulásban, csütörtökön ugyanis az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága foglalkozni fog Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus vezette konzorcium által elnyert európai bizottsági közbeszerzés ügyével.
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha ebben az esetben nem merül fel a politikai összeférhetetlenség, akkor az ennek a rendkívül fontos uniós szabálynak a kiüresedését jelenti. Ezért foglalkozik az EP költségvetési ellenőrző bizottságának koordinátori értekezlete az üggyel - tette hozzá.
Az Európai Néppárt határozott álláspontja az, hogy nem lehet kiüresíteni az összeférhetetlenségi szabályokat, köztük a politikaiakat sem - közölte, jelezve, hogy mindenkinek, aki EU-s közbeszerzési pályázaton indul, nyilatkoznia kell arról, hogy esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, így politikai sem.
A Fidesz EP-képviselője szerint a politikai összeférhetetlenségi szabályok alapján az Altust már a pályázatból is ki kellett volna zárni.
Deutsch Tamás az ügyről szólva emlékeztetett, hogy összesen több mint 1,5 milliárd forint értékű az a közbeszerzés, amelyen a volt miniszterelnök cége által vezetett konzorcium nyert.
Arra a kérdésre, hogy szerinte elképzelhető-e szerződésbontás, a politikus azt válaszolta: ha egy pályázat győztese az uniós közbeszerzés rendjének egyik alapvető szabályát sérti meg, akkor a következmény nem lehet más, mint a vele kötött szerződés semmissé nyilvánítása és a neki kiutalt pénz visszafizetése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


