Érintőképernyő és dual-core processzor
Újdonságok Eee fronton
Az ASUS bejelentése szerint a jövő év során egyrészt érintőképernyős Eee gépek kerülhetnek piacra, másrészt szó van dual-core procival hajtott modellek bevezetéséről is.
2008.10.10 09:55koac, ma.huA netbook piacot Eee masináival uraló ASUS érdekes újdonságokkal szolgált a minigépekkel kapcsolatban. A cég részéről nyilatkozó Samson Hu arról számolt be, hogy terveik szerint érintőképernyős Eee modelleket fognak bemutatni a 2009 januárjában megrendezésre kerülő Consumer Eletronics Show keretein belül. Bár konkrét adatokkal nem szolgált Hu, azt azért hozzátette, hogy az új gépektől az eladások fellendülését várják. Mivel a specifikációk egyelőre ismeretlenek, arról sem lehet tudni, hogy az új masinák Tablet PC-k lesznek e, vagy marad az ASUS a hagyományos felépítésnél.
Az érintőképernyő nagyszerű újításnak tűnik, de legalább ilyen fontos lépés lehet az Intel által fejlesztett új mobile dual-core Atom processzorok Eee gépekbe történő implantálása is. Az Intel mindezidáig csak egyetlen hasonló masinákba szánt dual-core Atommal állt elő, ám amint elkészül az új proci, ASUS-ék azonnal kifognak hozni egy ezzel hajtott gépecskét. Konkrét dátum egyelőre nincsen.
A harmadik téma amelyről a hardvergyártó szót ejtett, az árakat illeti. Állításuk szerint végre 300 dollár alá mehet az Eee ára, ám mindez csak 2009-re várható. Hogy milyen specifikációjú gépet, gépeket érinthet ez az árcsökkentés, egyelőre szintén ismeretlen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


