Ötből négyen olvasnak naponta a világhálón
Már az internet a vezető információforrás
Ötből négy hazai internetező olvas naponta a világhálón, miközben az ilyen rendszerességgel tévézők aránya a 30 évesnél fiatalabbak körében már az ötven százalékot sem éri el.
2015.06.17 11:44MTIEz derül ki az eNET Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szerdán nyilvánosságra hozott kutatásából.
A kilencszáz tagú, a 60 évesnél fiatalabb hazai nethasználókat reprezentáló mintán áprilisban végzett kutatás összegzése szerint a 30 év alatti fiatalok leginkább a filmek, a zene és az ismeretterjesztő tartalmak iránt érdeklődnek, míg a 30 és 40 év közötti korosztályban a filmek állnak az élen, de ezt az egészség, az otthon és a gasztronómia hármasa követi.
Negyven év felett pedig beköszönt az "ínyencek kora", amikor a gasztronómia és az életmód, valamint az otthon szerepel a leggyakoribb témák között, amelyek sorában visszatér a tudományos, ismeretterjesztő tartalom fogyasztása is - közölték a kutatás összegzésében.
A 18-29 éves internetezők 33 százaléka jelölte meg három kedvenc weblapja közt az Indexet, 27 százalék az Origo oldalát, a HVG weblapja pedig 9 százalékot kapott. A harminc felettiek esetén a sorrend változik: az Origo kerül az első helyre, másodikként az Indexet nevezik meg, míg harmadik helyen a startlap.hu és különböző aloldalai végeznek.
A kutatás szerint míg a 40 éves és idősebb korosztályban csak a netezők valamivel több mint fele használ okostelefont, addig a harmincasoknak mintegy 80, a 30 évesnél fiatalabbaknak pedig 87 százaléka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


