Új kütyükkel támadnak a japánok
Mágneses fülhallgató és mini képkeret a Thankótól
A japán illetőségű Thanko mindig is híres volt különféle őrült kütyüiről. A cég ugyan ezúttal kicsit visszafogta magát, de a végeredmény ezúttal sem túl meggyőző.
2008.09.23 12:27koac, ma.huHa semmirevaló haszontalan kütyüket kellett alkotni, a Thankóra mindig nyugodtan számíthatott a nagyérdemű. Ám az USB-s fenékmelegítő után változhatott valami a cégnél, mert az utóbbi időben olyan termékeket is piacra dobnak, melyek egy-egy adott szituációban akár hasznosak is lehetnek. Most rögtön egymás után két kevésbé haszontalan terméket is bejelentettek.
Elsőként ejtsünk szót a Sound Live magnetic earphones névre keresztelt fülhallgatójukról, melynek különlegessége, hogy ha úgy tartja kedvünk akár klipszként a fülcimpánkra is aggathatjuk – emiatt elsősorban hölgyek érdeklődésére számíthat a Thanko – s mivel mini hangszórók kaptak helyet a készülékben nyugodtan hallgathatjuk a zenénket, anélkül, hogy a fülünkbe kellene dugnunk az eszközt. Az egyetlen kérdés csupán az lehet, hogy vajon a környezetünk mennyire értékeli majd a zenénket. A Thankónál valószínűleg nem erre gondoltak, mikor rögvest 6-féle variációt készítettek az eszközből.
A gyártó másik remek ötlete a mini digitális képkeret, melyet esetleg azoknak ajánlhatunk, akiknek kevés hely van az íróasztalán, de mégis szeretnének oda egy képet a szeretteikről. A készülék mindössze 81x61x15 milliméteres méretekkel rendelkezik, a súlya pedig nem több 43 grammnál. Az 1.44 hüvelykes kijelző jpeg vagy bmp kiterjesztésű képeket képes megjeleníteni.
Mindkét készülék 19 dolláros áron kerül piacra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


