A Nagykutya után
Itt Boston Dynamics négylábú szuperrobotjának kistestvére
Spot jóval fürgébb, mint elődje volt. Főként kutatási-mentési feladatok ellátására használnák.
2015.02.10 15:00ma.huA Google 2013-ban vásárolta fel a világ legmenőbb robotikai fejlesztőcégét, az addig főleg az a,erikai hadsereg megrendelésére dolgozó Boston Dynamicsot. A vállalat 2005-ben fejlesztette ki eddigi leghíresebb robotját, a Big Dogot; a négylábú gépszörnyet úgy tervezték meg, hogy a legnehezebb terepen is elboldoguljon.
Fotó: screenshot
A The Verge hétfőn írta meg, hogy a Boston Dynamycs mérnökei nemrég a "Nagykutya" kistestvérét is megépítették. Spot jóval könnyebb és fürgébb, mint elődje volt - alig 72,5 kilogrammot nyom -, igaz, kisebb terhet is bír el. Rendkívül fejlett szenzorainak köszönhetően remekül tájékozódik, így nem csak a szabadban, hanem épületek felderítésénél is bevethető. A robotnak fejlesztői szerint elsősorban a kutatási és mentési műveleteknél, illetve a katasztrófa sújtotta térségekben lehet majd komoly hasznát venni.
Kapcsolódó írások:
- Nemzetközi robotprogramozási verseny: határon túli magyar csapat a döntőben
- Itt a világ első érző és emlékező robotja
- Robot fogadja az ügyfeleket egy japán bankban
- Okosotthonokat irányíthat a Sony robotkutyájának elektronikus agya
- Arcfelismerő robotokkal működő szálloda nyílik
- Robotkígyó lehet tavaink megmentője?
- 30 év múlva robotok lesznek mindenhol?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


