Szórakozás, kicsit másképp
Letartóztatták az Xboxokat és Playstationöket támadó tini hackert
A Microsoft Xbox Live és a Sony PlayStation Network hálózatát egyaránt megtámadták tavaly, és eddig tartott, mire a (brit) rendőrség kézre tudott keríteni valakit.
2015.01.18 21:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Liverpool mellett, Southportban tartóztatták le azt a 18 éves srácot, akit a szolgáltatásmegtagadásra irányuló támadásokban (DDoS) való részvétellel gyanúsítanak. Mint ismeretes, mind a Microsoft Xbox Live, mind a Sony Playstation Network nevű hálózatát támadás érte 2014 során.
A meg nem nevezett tinédzsernek egy további váddal is szembe kell néznie, ez a "swatting". Az SWAT a Special Weapons And Tactics rövidítése, és olyan (elsősorban rendőrségi, de más törvény-végrehajtóknál is gyakori) taktikai beavatkozó egységeket jelöl, melyek különlegesen képzett és rendkívül jól felszerelt specialistákból állnak. Rendszerint a terror-elhárítás és szervezett bűnözés, valamint a súlyosabb fegyveres bűncselekmények esetén vetik be őket. A "swatting" pedig olyan tevékenység, melynek során a rendőrséget hamis információkkal látják el, ami alapján - indokolatlanul - vetik be a taktikai egységeket.
Craig Jones, a helyiek cyberbűnözésért felelős részlegének vezetője szerint a nyomozás kezdeti szakaszában járnak, jelenleg az FBI-jal szorosan együttműködve dolgoznak.
A konzolokhoz tartozó online hálózatok tavaly karácsonykor komoly üzemzavarokat produkáltak. Napokig elérhetetlenek voltak, ezzel sok játékrajongó ünnepi szórakozását tették tönkre. A történtekért a Lizard Squad hackercsoport vállalta a felelősséget. Azt egyelőre nem tudni, hogy a most letartóztatott tinédzser vajon tagja volt-e ennek a csapatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06