Világelső
Prezi: már mobilról is lehet prezentálni
Mobilról is prezentálhatnak, illetve bekapcsolódhatnak mások előadásába a Prezi felhasználói, a cég csütörtöktől működő új funkciójának köszönhetően.
2014.12.11 15:07MTI
A Prezi ezzel a világon az első olyan prezentációs szoftver, amellyel távolról követhető egy előadás, amelyet iPhone-nal, iPaddel, PC-vel, Mac-kel vagy notebookkal is meg lehet tartani.
"Felhasználóink nem csak az irodában használják a Prezit, ezért fontos, hogy ők mindig, mindenhonnan elérjék az előadásaikat, ezért elérhetővé kellett tennünk a Prezit számukra, akárhová is vigye őket az üzlet - egy tárgyalóterembe, a tengerpartra vagy egy kávéházba - mondta a közlemény szerint Árvai Péter, a cég vezérigazgatója és társalapítója.
A Prezi az MTI érdeklődésére közölte: körülbelül 10 ember, több mint 3 hónapig dolgozott az új funkción. A Prezi közvetlen árbevétel-növekedést nem vár a bevezetéstől, inkább stratégiai döntés volt ez részükről: szeretnék elérni, hogy a Prezi minden készüléken ugyanolyan élményt jelentsen.
Arra számítanak ugyanakkor, hogy ennek az új funkciónak köszönhetően enyhén nő majd azoknak a száma, akik egyszerre használják a Prezit, vagyis egy időben, közösen szerkesztik. Azt szeretnék elérni, hogy egy hónapon belül az összes prezentáció 5 százalékában legalább legyen egy résztvevő, aki mobilról kapcsolódik be az előadásba vagy mobilról prezentál.
A Prezi nemrég jelentette be, hogy két amerikai befektető összesen 57 millió dollárral szállt be a cégbe, a friss tőke a növekedésitőke-finanszírozó Spectrum Equity-től, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől érkezett
A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Jelenleg több mint 50 millió ember használja a Prezit a világ 190 országában. A magyar mellett angol, német, francia, spanyol, portugál, japán és koreai nyelven is elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06