Magyar Telekom
Jövőre minden háztartásban lesz szélessávú internet Nyíregyházán
A Magyar Telekom mindezt több százmillió forintos beruházással segíti elő.
2014.11.12 11:49MTI
A jövő év végig Nyíregyházán minden háztartásba eljuttatja a nagy sebességű, szélessávú internetet a Magyar Telekom.
Ez lesz az első olyan város, ahol a Magyar Telekom megvalósítja a digitális Magyarország vízióját - jelentette be Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója egy szakmai konferencián szerdán Budapesten.
Hozzátette, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyet 2015 végéig intelligens várossá teszik.
A Magyar Telekom mindezt több százmillió forintos beruházással segíti elő.
Christopher Mattheisen a T-Systems által Symposium címmel rendezett eseményen elmondta, hogy a kormánnyal az idén tavasszal kötött partnerségi megállapodásban megfogalmazott Digitális Magyarország megvalósítása érdekében 2018-ig további hasonló fejlesztéseket tervez, felhasználva a nyíregyházi program tapasztalatait.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a digitális Magyarország megvalósításához szükség van valamennyi érintett szereplő - az állam és a távközlési, infokommunikációs szervezetek, továbbá az önkormányzati, egyéb vállalati és a civil szféra - összefogására. A fejlesztések pillérei a mindenkinek elérhető digitális elektronikus szolgáltatások, a működésükhöz szükséges digitális infrastruktúra, valamint a használatukhoz elengedhetetlen digitális kompetenciák fejlesztése.
A Magyar Telekom kapcsolódó közleménye szerint a fejlesztéseknek köszönhetően megnyílik az út ahhoz, hogy Nyíregyháza digitális várossá váljon és a legújabb infokommunikációs megoldásokra alapozva még magasabb minőségű városi szolgáltatások váljanak elérhetővé, valamint még biztonságosabb, a közösségi életet támogató környezet alakuljon ki. A digitalizálással versenyképes, a magas hozzáadott értéket termelő cégeket fogadni tudó városi közeg is kialakítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


