Perkál
A Microsoft-alapító 100 millió dollárral támogatja az ebola elleni harcot
Paul Allen másokat is arra biztat, hogy a lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a járvány megfékezésének költségeihez.
2014.10.25 09:29ma.huPaul Allen, a Microsoft társalapítója csütörtökön jelentette be a Twitteren, hogy "legalább" 100 millió dollárral támogatja az ebola elleni küzdelmet. Allen másokat is arra kért, hogy járuljanak hozzá a járvány megfékezésének költségeihez. "Időnként mindenki úgy érzi, hogy tennie kell egy-egy olyan célért, amely igazán megérinti - mondta Allen a The New York Timesnak nyilatkozva. - Most egy elképesztően kemény ellenféllel kell szembenéznünk. A betegség exponenciális terjedése miatt komoly kihívást jelent."
The Verge
Allen adományának egy részét a Massachusetts-i Egyetem orvosi kara kapja, amely "Libériában képzéssel, egészségügyi dolgozókkal és laborfelszereléssel" is részt vesz a kór elleni harcban, de az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is jut majd a pénzből. Allen, aki a befektetései és a jótékonykodás mellett két profi sportcsapat menedzselésével is foglalkozik, nemrég jelentette be, hogy 9 millió dollárral támogatja az Egyesült Államok közegészségügyi és járványügyi központjának alapítványát, a CDC Foundationt, és egy weboldalon keresztül saját alapítványa is gyűjti a felajánlásokat az ebola sújtotta régiókban élők megsegítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


