Zero day
A Windows hibáját használták ki a kémkedő orosz hackerek
Egy amerikai biztonsági cég szerint több nyugati ország, a NATO és Ukrajna vezetőinek gépeihez is hozzáférhettek.
2014.10.14 17:00ma.huAz iSight Partners kedden kiadott jelentése szerint orosz hackerek a Microsoft Windows egyik biztonsági hibáját kihasználva nyugati kormányhivatalnokok, NATO-tisztviselők és az ukrán kormány tagjai után kémkedtek.
A dallasi székhelyű biztonsági cég szerint a célpontok között több európai energetikai és telekommunikációs vállalat valamint egy amerikai tudományos szervezet prominensei is szerepelt.
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen információkhoz férhettek hozzá a számítógépes bűnözők. Az iSight szerint csak annyi biztos, hogy feltűnően sok olyan szervezet szerepelt a listájukon, amely így vagy úgy, de összefüggésbe hozható az ukrán-orosz válsággal.
A hackerek a szeptember elején rendezett Walesi NATO-csúcs résztvevőinek gépeit is feltörték. 2009 óta gyűjtötték a titkos információkat, tevékenységük során számos különféle módszert bevetettek, de a Windows „zero day” néven ismert hibáját csak nyár végén kezdték használni.
A biztonsági rés a Windows Vista bemutatása óta a Microsoft operációs rendszerének valamennyi új verziójában megtalálható. Köztük a legújabb, Windows 8.1 rendszerben is – a hírek szerint Redmond még a napokban kiadja a befoltozásához szükséges patchet.
freedigitalphotos.net/hyena reality
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


