Az FBI igazgatója szerint
A kínaiak az összes amerikai nagyvállalatot meghackelték
"Kétféle nagyvállalat van az Egyesült Államokba. Azok, amelyeket már meghackeltek a kínaiak, és azok, amelyek még nem tudnak róla, hogy meghackelték őket a kínaiak."
2014.10.08 09:30ma.huJames Comey szerint az ipari titkokra utazó kínai hackerek folyamatosan támadják az amerikai nagyvállalatok rendszereit. Az FBI igazgatója a CBS tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, a támadások máris több milliárd dolláros kárt okoztak az amerikai gazdaságnak.
„Kétféle nagyvállalat van az Egyesült Államokban" – tette hozzá. "Azok, amelyeket már meghackeltek a kínaiak, és azok, amelyek még nem tudnak róla, hogy meghackelték őket a kínaiak.”
Az FBIigazgató alig néhány nappal azután nyilatkozott a kínai kibertámadásokról, miután kiderült, hogy idén nyáron hackerek több mint 70 millió ügyfél adatait lopták el a JP Morgan bankház szervereiről.
Az elmúlt hónapokban, miután a Wall Streettől a Szilíciumvölgyig számos vállalat számolt be az őket ért hackertámadásokról, az amerikai hatóságok egyre élesebb hangnemben tiltakoztak a kiberbűnözés miatt.
Néhány hónappal ezelőtt az USA Igazságügyi Minisztériuma azzal vádolta meg a kínai hadsereget, hogy hackerei ipari titkokat próbáltak meg ellopni hat nagy, az energia, illetve a fémiparban tevékenykedő amerikai vállalattól.
A kínai illetékesek tagadták a vádakat, állításuk szerint „a kínai kormány, a kínai hadsereg és alkalmazottaik soha nem vettek részt ipari titkok eltulajdonításában”.
Comney szerint Kína mellett más országok is részt vesznek az USA elleni online kémkedésben, de nem nevezte meg ezeket. Egy kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott, hogy Oroszországban sok a kiberbűnöző.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06