Megérett az emberiség a pusztulásra?
Szexelni facebookozás közben
Van, aki nem kettesben vagy hármasban csinálja, hanem "egymilliárdosban". Azon meg már meg se lehet lepődni, ha valaki szex közben kapja fel a telefont vagy tesz ki egy friss posztot a Facebookra.
2014.03.25 17:05Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Na de hol a lányok keze?!
Sokan már azzal is megküzdenek, hogy továbbra is különválasszák a magánéletüket a munkától - mások viszont még amiatt sem éreznek lelkifurdalást, ha szex közben a telefonjukkal (is) vannak elfoglalva. Egy friss kutatás arra világított rá, hogy az közösségi oldalra regisztrált britek 5 százaléka már látogatta úgy okostelefonján a site-ot, hogy közben intim együttlétben volt valaki mással.
Az óvszergyártó Durex szponzorálásában lefolytatott kutatás mindazonáltal hagy kívánnivalót maga után. Sem a módszertant, sem a minta méretét nem árulták el, pedig ezek igencsak fontosak a hitelesség megteremtéséhez. De, ha ezen túl tudunk lépni, akkor tartogat még meglepetést a felmérés.
Például azt, hogy a nyilatkozók 12 százaléka már válaszolt szex közben telefonhívásra. 10 százalékuk pedig olvasott már szöveges üzenetet (SMS) aktus közben. Azt viszont nem árulja el a kutatás, hogy mindezt miért tették a válaszadók - ha nem elég izgalmas a partner, felesleges erőltetni...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


