Terjeszkedés
Ingyenes zeneletöltési szolgáltatást indított Kínában a Google
A keresőóriás a zene útján próbálja bevenni a már jelenleg is hatalmas, ám rohamosan bővülő piacot.
2008.08.07 08:17MTIA kínai Top100.cn online zenekiadóval karöltve indított ingyenes zeneletöltési szolgáltatást Kínában a Google internetcsoport. „A szolgáltatás kedden indult el próbaüzemmel, és csak Kínában elérhető” - közölte a Google.
Az amerikai keresőóriás kihívást jelent egy a helyben piacvezető cég, a Pajtu (Baidu) kereső számára. A szolgáltatásban több tízezer olyan kínai dal lesz letölthető, amelyet a 2006-ban a kínai kosárlabdasztár, Jao Ming (Yao Ming) közreműködésével alapított, de a Google társtulajdonában álló Top100.cn-ben szerepel.
A Google, a lemezkiadók és a Top100.cn osztoznak a reklámbevételeken. Bár az amerikai cég erről nem közölt részleteket, hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás jótékony hatással lesz a Kínában különösen nagy mértékű kalózkodásnak kitett lemezcégekre.
A Google, mint keresőprogram, 2008 első negyedévében 26,8 százalékban részesült a kínai piacból szemben a Pajtu 60, 7 százalékával - állapította meg az Analysis International intézet. A Pajtu népszerűségét elsősorban zenei linkkínálata adja, ugyanakkor azzal vádolják, hogy elérhetőségeket ad kalózkiadású zenéket tartalmazó portálok felé.
Kína a világ legnagyobb internetfelhasználója 253 millió felhasználóval, így nem csoda, hogy az olyan hatalmas cégek, mint a Google is igyekszenek nyitni a piac irányában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06