Újabb netbook
A Lenovo is bejelentette saját mini laptopját
Már idén szeptemberben a polcokra kerül az Asus EEE és az MSI Wind legnagyobb vetélytársának kikiáltott gépecske, az IdeaPad S10.
2008.08.04 19:57koac, ma.huMár múlt héten beszámoltunk róla, hogy a Lenovo műhelyeiben is készül egy netbook, ám akkoriban még semmi konkrétat nem lehetett tudni a kicsikéről. Mára azonban mindez a múlté, a Lenovo hivatalosan is bejelentette az IdeaPad S10 névre keresztelt mini laptopját.
A Lenovo 10.2 hüvelykes gépe, melyet nem meglepő módon egy 1.6 Gigahertzes Intel Atom processzor hajt, jobban hasonlít a konkurens termékekre, mint gyártójának korábbi masináira. A gépből két féle verzió kerül majd forgalomba, legalábbis a kezdeti időkben. Ezek közül az olcsóbb, 399 dollárba kerül majd, s annyit érdemes tudni róla, hogy 512 Megabájt RAM-ot valamint egy 80 gigás merevlemezt pakol bele a gyártó. Ezzel szemben a 450 dolláros modellben 1 GB RAM, és egy 160 gigabájtos vincsesztert találhatunk majd.
A gép eredendően Windows XP-vel érkezik majd, de szó van egy Linpus linuxos változatról is. Az 1024x600-as felbontású WSVGA kijelző is ígéretesnek tűnik, de ami sok felhasználót elcsábíthat majd, az inkább a képernyő előtt helyezkedik el. A billentyűzet az elmondottak alapján egy normál klaviatúra 85%-ának felel meg - már ami a méreteit illeti - vagyis a nagyobb kezű embereknek sem okozhat majd gondot a gépelés. A tapipad pedig támogatja a multi-touch technológiát. Emellett persze megtalálhatunk majd mindent a gépben, amire szükségünk lehet. Van itt WiFi, Bluetooth, kártyaolvasó, sőt még egy 1.3 megapixeles webkamera is.
Ami az üzemidőt illeti, itt is kétféle megoldást kínál a Lenovo. A 3 cellás akkumulátorral szerelt gépek 3 órát bírnak majd töltés nélkül, míg ugyanez a szám a 6 cellás aksival rendelkezőknél 6 óra lesz majd. Az IdeaPad S10 három színben lesz kapható, úgy mint fekete, fehér és rubinvörös. A gép először Kínában lesz kapható, mégpedig szeptember 5-én.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


