Saját boltban árulták a másolatokat
Hamis mobilalkalmazások miatt perel az amerikai állam
Ez az első olyan eljárás, amelyben okostelefonokra készült alkalmazások hamisítóit perli a Minisztérium. A négy vádlott mindegyike akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.
2014.02.01 04:30HENT"Ezek a bűncselekmények a szellemi tulajdonjogokat nagymértékben sértik egy viszonylag új, de gyorsan növekvő piacon", idézte a pcworld.com Mythili Raman-t, a Minisztérium bűnügyi osztályának helyettes főügyészét. "Bár ez az első ilyen ügy az Igazságügyi Minisztérium részéről, ennek ellenére jól szemlélteti hosszú távú elköteleződésünket a mások kreatív munkáját eltulajdonítók üldözése mellett", tette hozzá Raman.
A 21 és 38 év közötti vádlottak ellen Észak-Georgiában nyújtottak be vádemelés iránti kérelmet. Bűnszövetségben elkövetett szerzőijog-sértés miatt folyik majd ellenük eljárás.
A vádlottak együttműködtek Android alkalmazások lemásolásában, hogy azokat a Snappzmarket és az Appbucket nevű, szintén általuk működtetett online boltokban árulják. Ezeket a web áruházakat már a múlt évben leállították. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ez volt az első alkalom, hogy telefonos alkalmazásokkal kereskedő online áruházak doménneveit foglalták le.
A hamisítók az alkalmazások alkotóinak engedélye nélkül folytatták üzleti tevékenységüket, míg ezek az alkalmazások egyébként más, legálisan működő online áruházak (mint pl. a Google Play) kínálatában érhetőek el. A minisztérium szóvivője bírósági iratokra hivatkozva elmondta, hogy az alkalmazásokért a vádlottak előfizetési díjat kértek az online áruházakban.
A szóvivő hozzátette, hogy az egyik vádlott 2010-ben, egy öt hónapos időszak alatt csak az Appbucket-ről származó előfizetési díjakból 60,000 dollár bevételre tett szer.
A Google Androidja a legelterjedtebb mobiltelefonos operációs rendszer és ez az eset is jól mutatja, hogy az okostelefonos alkalmazások mára már a hamisítók célpontjaivá váltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:01 Orbán Viktor gratulált az észak-macedóniai parlamenti választás győztesének
- 14:59 Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
- 13:57 Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
- 12:54 Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
- 11:53 Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra
- 10:01 Katonai ceremóniával fogadták a kínai államfőt
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06