Egészségbiztosítási honlap
Akadozik a HealthCare.gov - Obama segítséget remél a technológiai szakmától
Barack Obama és az Apple, a Twitter, a Google, a Facebook és még néhány cég vezetői az akadozva működő HealthCare.gov című honlap kapacitási problémáiról fognak főleg tanácskozni - közölte egy tisztségviselő.
2013.12.17 08:27MTI
Az amerikai elnök vezető technológiai cégek elnök-vezérigazgatóival konzultál kedden arról, hogy miképp lehetne javítani az egészségbiztosítási ajánlatok szövetségi internetes ügyfélablakának működésén - jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház.
Barack Obama és az Apple, a Twitter, a Google, a Facebook és még néhány cég vezetői az akadozva működő HealthCare.gov című honlap kapacitási problémáiról fognak főleg tanácskozni - közölte egy tisztségviselő.
Ugyanis sok amerikai állampolgárnak, aki elveszítette biztosítását, mert a szolgáltató szerint szerződése nem felel meg az új egészségügyi törvény követelményeinek, december 23-áig regisztrálnia kell magát a honlapon ahhoz, hogy január 1-jétől lehessen új egészségbiztosítási szerződése.
A Reuters hírügynökség szerint nem tudni, hogy Obama milyen eredményt vár a találkozótól, de az biztos, hogy ha együtt mutatkozik az ország legnagyobb technológiai cégeinek vezetőivel, akkor az meggyőzheti az amerikaiakat arról, hogy az elnök meg tudja oldani a HealthCare.gov gondjait. Obama népszerűsége ugyanis mostanra körülbelül 40 százalékosra csökkent egy sor kormányzási probléma miatt. E gondok közé tartoznak azok, amelyek az Obamacarenek nevezett egészségügyi reformmal (hivatalos nevén a betegvédelemről és a megfizethető egészségügyi ellátásról szóló törvény végrehajtásával) járnak.
A törvény, amellyel az a cél, hogy az eddig nem biztosított amerikaiak tízmillióira terjesszék ki az egészségbiztosítást, 2010-ben fogadták el, de annak egyes kulcselemei csak idén október 1-jével léptek életbe.
A keddi találkozón szó lesz arról is, hogy hogyan hat a technológiai cégekre az a botrány, amelyet az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtés kiszivárogtatása váltott ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


