Alap dolog
Németországban majdnem minden fiatalnak van mobilja
Alapfelszereltségnek minősül a német fiatalok körében a mobiltelefon és szinte már mindenki rendelkezik legalább eggyel.
2013.11.29 19:07MTIA 2013-as JIM-tanulmány (Jugend, Information, Multimedia - Ifjúság, Információ, Multimédia) szerint a tizennégy évnél idősebbek csaknem mindegyikének van saját telefonja, a 12-13 éves korosztályban pedig a fiatalok 92 százalékának.
Nagyon gyorsan terjednek az okostelefonok is az ifjúság körében: 72 százalékuknak internet-elérhetőséggel rendelkező telefonja van, háromszor annyinak, mint 2011-ben. Egyre többen töltenek le különböző alkalmazásokat is. A fiatal telefonhasználók hetven százaléka installálta például a WhatsApp nevű programot, amely az internet segítségével ingyenes telefonálást és üzenetküldést tesz lehetővé. Emellett a közösségi oldalak, mint a Facebook, illetve a telefonos játékok a legnépszerűbbek.
A reprezentatív felmérés elkészítéséhez május és július között 1200 német fiatalt kérdezett meg a Baden-württembergi Kommunikációs Intézet, Rajna-Pfalz Média- és Kommunikációs Intézete és a Südwestrundfunk rádió. Az eredmény 6,5 millió 12 és 19 év közötti fiatal telefonhasználati szokásairól árulkodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06