Keleti kütyü
Okosórát fejleszt a kínai ZTE is
Csuklóra erősíthető mini számítógépet tervez a kínai ZTE okostelefon-gyártó és hálózatépítő; az elképzelés szerint a multifunkciós karórát 2014-ben dobják piacra.
2013.11.26 12:24MTI
Az eszköz egyelőre a ZTE okostelefonjaival együtt lesz használható - idézte Lu Kian-hao marketingvezetőt a The Wall Street Journal.
A kínai okosóra lényegében ugyanazt fogja tudni, mint a két hónapja piacra dobott Samsung Galaxy Gear, csak olcsóbban - közölte kedden a sencseni gyártó. A Samsung termékének nem egészen 300 euró (90 ezer forint) volt a bevezető ára. Az okosóra jelzi, ha a vele kompatibilis okostelefonra email vagy hívás érkezik, de telefonálni, fényképezni is lehet vele, sőt videofelvételt is lehet készíteni.
A ZTE okosórája először Kínában lesz kapható, majd fokozatosan újabb és újabb piacokra vezetik be - közölték.
A ZTE elsősorban a kínai piacon elért sikereinek köszönheti, hogy a világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártójaként tartják számon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06