A Telekomra támaszkodva
Elindult a Mol saját márkanévvel ellátott mobilszolgáltatása
Saját márkás mobilszolgáltatást indított hétfőn a Mol Nyrt. a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva.
2013.09.02 13:55MTI
A két vállalatcsoport között az idén júliusban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatás az olajvállalat szerint a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények, illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt lehet vonzó az ügyfeleknek.
A régió olajipari vállalatai közül elsőként a Mol jelenik meg a mobilkommunikációs piacon, és a tervek szerint ez a szolgáltatás hamarosan regionálisan is elérhető lesz - fejti ki Horváth Dori Jenő, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója a közelményben.
A Mol Mobile szolgáltatást a társaság töltőállomásain lehet megvásárolni, a készülékkínálatban az induláskor hagyományos és érintőképernyős Samsung készülékek lesznek elérhetőek. A közlemény szerint a lépés illeszkedik a Mol magyarországi stratégiájába, amely bővíteni kívánja a töltőállomásokon kínált szolgáltatások körét.
Ennek keretében indult például a Magyar Postával közösen a Postapont szolgáltatás, a kerékpárosokat megcélzó bringaprogram és a használt sütőolaj begyűjtését célzó akció is. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója júliusban írtak alá egy stratégiai megállapodást a két vállalat között.
A megállapodás az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét érintő együttműködésekről szól. A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről, valamint az informatikai és távközlési szolgáltatások területéről. Emellett a két vállalat megvizsgálja, hogyan tud a jövőben együttműködni a régiós piacokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


