Úttörő volt
Meghalt Doug Engelbart, az egér feltalálója - VIDEÓ!
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér atyja.
2013.07.04 07:06MTIA számítástechnikai területen úttörőnek számító amerikai feltaláló az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret. Egy kaliforniai kutatóintézetben dolgozott az email, a szövegszerkesztő és a videokonferencia korai változatain is.
Halálhírét lánya közölte a kaliforniai Mountain View-ban található Számítógép-történeti Múzeummal. Tájékoztatása szerint édesapja már rossz egészségi állapotban volt. Kedd éjjel halt meg álmában - írta a BBC hírportálja.
Doug Engelbart 1925. január 30-án született Portlandben, édesapja rádiószerelő, édesanyja háztartásbeli volt. Elektromérnöknek tanult, dolgozott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődjénél is, de számítógépek iránti érdeklődése révén végül a Stanford Kutatóintézetben (SRI) kötött ki, majd Augmentation Research Center néven saját laboratóriumot alapított, amely közreműködött az internet előfutárának számító ARPANet létrehozásában is.
Az egeret egy ma már legendás 1968-as San Franciscó-i prezentáción mutatta be először, amelyen az első videokonferenciát is tartotta. Számítógépes alapfelszereléssé vált találmányán azonban nem gazdagodott meg: szabadalma 1987-ben, még az egér elterjedtté válása előtt lejárt.
Engelbart 1997-ben megkapta az 500 ezer dollárral járó Lemelson-MIT-díjat, 2000-ben pedig az amerikai elnök által adományozott Nemzeti Technológiai Érmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


