Csokki-csokoládé
A hónap közepén érkezik az LG Chocolate 3
Az LG Csokoládé-osztályának harmadik tagját dobja piacra az amerikai Verizon Wireless július 14-én. Az új készülék bizony jelentősen különbözik a már korábban megjelent testvérektől.
2008.07.09 08:34Z., ma.huAz LG első két hasonlóan Chocolate névre keresztelt telefonjához képest – melyek a VX8500 és VX855 „fantázianéven” futottak – igencsak komoly változásokat tapasztalhatunk.
Az első és egyben legszembetűnőbb változás, hogy míg elődei „sliderek” voltak, azaz csúsztatással voltak nyithatóak, velük szemben az újszülött tesó immáron kagyló módon nyílhat széjjel kezünkben. A korábbi nómenklatúrát követve, az új modell a VX8650-es kapta a keresztségben, s megjelenésekor fekete illetve világoskék színben lesz majd választható.
A beépített 1 gigabájt memóriával rendelkező – kártyával akár 9 gigásra is bővíthető készülék – egy kellően nagy, 1,76 hüvelykes 176x220 pixel felbontású kijelzőt kapott a külső felületére, melyre még egy navigációs kereket is elhelyeztek a tervezők szolidan jelezvén ezzel, milyen célra is szánják készüléküket. Belül egyébként egy 2.2 hüvelykes QVGA kijelzőt találunk.
Emellett felszerelték még a telefont egy 2 megapixeles kamerával, sztereó hangszórókkal, valamint 2.1-es Bluetooth-al is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06