Giró-Szász
E-útdíj - vizsgálják a túlterheléses támadást
A rendszer működésének hétfő az első napja, s egy-két hét után meg kell majd nézni, hogy kell-e bármit is módosítani rajta.
2013.07.01 12:35MTI
Vizsgálják a túlterheléses támadást, ami az e-útdíj rendszert érte hétfőn hajnalban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
A szóvivő hozzátette: változatlanul az a cél, hogy a hazai fuvarozók regisztráljanak, eddig már 60 ezren tették meg ezt.
Giró-Szász András azt mondta, a rendszer működésének hétfő az első napja, s egy-két hét után meg kell majd nézni, hogy kell-e bármit is módosítani rajta.
Kijelentette: a rendszer az előzetes terveknek megfelelően indult el, s lényege, hogy felszámolja a korábbi rossz alapokon nyugvó rendszert.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hétfő éjjel, nem sokkal a rendszer indulása után, kétórás üzemszünetet hirdetett ki a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárműveknek, az érintettek ezalatt díjmentesen használhatták a teljes díjköteles úthálózatot.
Később, 7.30 és 10 óra között ismét üzemszünetet rendeltek el, majd 10 órától újra fizetniük kell a tehergépjárműveknek a teljes díjköteles úthálózaton.
Kapcsolódó írások:
- E-útdíj - nincs mese: tíz óra után kötelező a díjfizetés
- FUVOSZ: ne kelljen hétfőn fizetni a tíz óra előtt indított autók után!
- Újabb üzemszünet: 10 óráig nem kell útdíjat fizetni
- Túlterheléses támadások az e-útdíj informatikai rendszere ellen
- E-útdíj: már több mint 54 ezer regisztrált tehergépjármű
- E-útdíj - augusztus végéig még csak naponta egyszer büntetnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


