Segítenek
Hírportál indult az elektronikus útdíjfizetésről
Közvetlenül segíti a fuvarozókat az utdijhirek.hu, és a közösségből is kinyeri az információkat.
2013.06.11 11:53ma.huÚj forrásból tájékozódhatnak az e-útdíjak ügyéről a közúti fuvarozással foglalkozó vállalkozók, a hatóságok és a szállítmányozásban érintettek. Az utdijhirek.hu hírportál a friss információk mellett gyakorlati segítséget is nyújt az átálláshoz, az oldal szakértői egyéni kérdésekre, problémákra is gyors válaszokat ígérnek.
Naprakész, hiteles információkkal igyekszik segíteni a fuvarozókat az e-útdíjra átállásban a június 10-én indult utdijhirek.hu hírportál – nyilatkozta az új online médium főszerkesztője. Szabó Mónika hangsúlyozta, az oldalon a szakértőkkel, illetve a szállítmányozó vállalkozások, közhivatalok képviselőivel készült interjúk mellett a portálon keresztül segítség is kérhető, valamint az érintettek közvetlenül is tapasztalatokat cserélhetnek. Az utdijhirek.hu révén a közúti áruszállítás szervezésében dolgozó különböző szereplők között teljes körű információáramlás kezdődhet – mutatott rá a vezető.
Szabó Mónika szerint fontos volt, hogy egy szakszerű, minden fél álláspontját bemutató oldalt indítsanak, ahol szakértői vélemények, valamint a kérdésekre adható hiteles válaszok jelenhessenek meg. Július 1-étől ugyanis számtalan problémát vet fel a magyar főutakon és gyorsforgalmi utakon a 3,5 tonnánál nagyobb súlyú teherjárművek útdíjfizetési kötelezettsége. A változás mintegy 200 ezer hazai teherautót érint, ebből szakértők szerint 170 ezer járműnek nem lesz zökkenőmentes eleget tenni az összesen 6531 kilométernyi útszakaszra érvényes fizetési előírásnak – vetíti előre a vezető.
A gyakorlati tanácsok mellett az utdijhirek.hu oldalon egy átfogó jogszabálygyűjtemény is elérhető, de össze is foglaljuk a törvény, rendelet, vagy határozat lényegét – hangoztatta a főszerkesztő.
Az utdijhirek.hu-t a Gold Communications médiaszolgáltató hozta létre és üzemelteti. A szerkesztőség várja minden érintett magánszemély, vállalkozás és szervezet hozzászólását, véleményét és kérdéseit az e-útdíjfizetés témakörében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


