Latölthető lesz az adatlap
Cégbejegyzés júliustól csak elektronikusan
Kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés Magyarországon július 1-jével, addig valamennyi nyomtatványkitöltő program letölthető lesz a ceginformacioszolgalat.irm.gov honlapról - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) az MTI-vel.
2008.06.29 10:02MTIAz Országgyűlés tavalyi döntésének megfelelően a cégeljárás többlépcsős "elektronizálása" fontos mérföldkőhöz érkezik azzal, hogy 2008. július 1-jével kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés (változásbejegyzés).
A leghaladóbb nemzetközi normákhoz, vagyis az egy óra alatt megvalósuló cégbejegyzéshez történő felkészülés a cégtörvény módosításának elfogadása óta zajlik. Az e-tértivevény törvény szakmai előkészítése jelenleg is folyik a tárcánál. A törvény - az eredeti koncepciót túllépve - nem csupán a cégeljárás elektronizálásához nyújt segítséget, hanem az egyéb hivatalos eljárásokhoz is, mivel általános jelleggel rendezi az elektronikus kézbesítést.
Az e-tértivevény törvény - várhatóan őszi - elfogadása ugyanakkor nem feltétele a kizárólagos elektronikus cégeljárás bevezetésének - közölte korábban a szaktárca az MTI-vel. Az eljárási törvényeket módosító törvénycsomag megoldotta az elektronikus kézbesítést az e-tértivevény törvény hatályba lépéséig is.
Az IRM közlése szerint az elektronikus nyomtatvány-kitöltő program automatikusan telepíti magát, az alkalmazás nem igényel informatikai felkészültséget. Ugyanakkor arra is felhívja az IRM a figyelmet, hogy az új nyomtatványok csak július 1-jétől használhatók, mivel a tartalmuk az akkortól hatályos jogszabályoknak felel meg. A kizárólagos elektronikus cégeljárás bevezetését a kormány 60 millió forinttal támogatta, ebből finanszírozták a cégbíróságok technikai fejlesztéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


