A Sina mikroblog
Külföldön is terjeszkedik a "kínai Twitter"
Thaiföldön erősít a "kínai Twitterként" is emlegetett, több mint félmilliárd felhasználót jegyző Sina mikroblog - jelentette be a cég.
2013.04.18 01:00MTIA Sina elsősorban kulturális és turisztikai céllal terjeszkedik a déli szomszédban, természetesen a regisztráció lehetősége mindenki előtt nyitva áll - tájékoztatott a vállalat. Thaiföld a kínai turisták legkedveltebb régiós célpontjainak egyike, s a két ország között igen erős a kölcsönös kulturális befolyás is. Jelenleg 80 ezer Thaiföldön élő kínai mikroblogol a Sinán, számuk megötszöröződésére számít a cég idén a kifejezetten thai lakosság számára, thai nyelven indított szolgáltatás beindulásával. A vállalat komoly bevételt remél a turisztikai és egyéb iparágban aktív, szolgáltatásait a mikroblogon népszerűsíteni kívánó helyi cégektől is: a 300 ezer dolláros marketingköltségekkel szemben 700 ezer - egymillió dolláros bevételt prognosztizálnak az év végéig.
A Sina ma Kína meghatározó mikroblogszolgáltatója. A cégnek saját bevallása szerint tavaly év végén már több mint félmilliárd regisztrált felhasználója volt, azaz naponta csaknem 50 millió fő aktív. Az idén mindössze ötéves fennállását ünneplő mikroblog 2012 során összesen 530 millió dolláros bevételt hozott, ebből 66 millió dollár volt a tiszta nyereség.
A Sina Thaiföldön túl is kíván a külföld felé nyitni. Idén év elején, két éves fejlesztés eredményeként, elindították a korábban csak kínai nyelven működő mikroblog angol nyelvű változatát is, azt remélve, hogy Kína befolyásának növekedésével mind több, csak angolul beszélő érdeklődő is regisztrál majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06