Hacker a vádlottak padján
38 év börtön iskolai osztályzatok megváltoztatásáért?
A 18 éves Omar Khan hamarosan befejezhetné középiskolai tanulmányait, ehelyett azonban a vádlottak padján kell felelnie állítólagos tetteiért.
2008.06.23 08:45Z., ma.huAz iskola vezetői azt állítják, hogy Khan megváltoztatta az osztályzatait és tesztjeinek eredményét. Azzal is gyanúsítják, hogy az iskolai szerverekre olyan szoftvereket telepített, melyek használatával azokat távolról is elérhette.
Az iskola szerint január és május között a diák lopott loginnal többszöri alkalommal is belépett az iskolai rendszerbe. Saját jegyeit (rendszerint elégtelen, elégséges és közepes osztályzatait) jelesekre változtatta, és tizenkét diáktársa jegyeit is módosította. Iskolája azzal is vádolja, hogy barátainak teszteket és azok megoldásait is elküldte e-mailben.
Sokan gondolhatnák azt, hogy 38 év börtön hatalmas büntetés ezért a tettért, de az iskola szerint Kahn más bűncselekményeket is elkövetett. Például az egyik vizsgáján csaláson kapták rajta, és elvették a dolgozatát. A fiú betört az iskola egyik irodájába, és visszalopta a papírt.
Omar jelenleg börtönben ül, mivel szülei nem tudják kifietni az aránytalanul magas óvadékot. Cikkünkben nem említettük, de talán mindenki számára világos: a fentiek az Amerikai Egyesült Államokban történtek (hol máshol?).
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06