Új fejezet az elektronikus közigazgatásában
Januárban indul az elektronikus építésügyi rendszer
A kétéves fejlesztési szakasz lezárulása után januártól válik elérhetővé az ügyfelek számára az ÉTDR - hivatalos nevén Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer.
2012.12.08 07:52ma.huAz ÉTDR-nek köszönhetően ezentúl építési ügyeinket is elintézhetjük a számítógépünk mellől, ugyanis elég lesz egyetlen elektronikus példány online benyújtása az engedélykérelemhez.
Az új rendszer bevezetése sokkal több, mint egyszerű digitalizálás. Az ÉTDR ugyanis az eddigiektől eltérő módon interaktív keretek közé helyezi a közigazgatást az építésügyben. Az ügyfelek elektronikusan nyújthatják be kérelmeiket, a hivatalok, elektronikusan tárolják, engedélyezik azokat, továbbá elektronikusan értesíthetik az érintetteket.
Az ÉTDR az interneten keresztül elérhető. A kérelmezők ügyfélkapus azonosítással egy egységes építésügyi hatósági felületen nyújthatják be engedélyeik vagy igazolásaik iránti kérelmeiket, s az ehhez szükséges mellékleteket elektronikusan csatolhatják. A feltöltött dokumentumokaz eljárás összes érintettje számára elérhetővé válnak: a szomszédok, a hatóságok kommentelhetik, szerkeszthetik az anyagokat.
Az új rendszerrel a közigazgatás évente várhatóan 1,5 milliárd forintot takaríthat meg csak a postaköltségen.
A közeljövőben a rendszert továbbfejlesztve, lehetőség nyílik majd a földhivatali adatok átvételére, valamint az elektronikus díjfizetésre is.
Az ÉTDR az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával 1,1 milliárdos keretből valósul meg. A projekt megvalósításáért a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkárság felel.
Kapcsolódó írások:
- Részben áthárítják majd a fuvarozók az elektronikus útdíjat
- Megszavazták a betegadatok egységes elektronikus nyilvántartását Ausztriában
- Hazánkban is elkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása
- MNB: biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások
- Jövőre elektronikusan intézhetők az építésügyi engedélyek
- Elektronikus lesz az építési engedélyek dokumentációs rendszere
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06