Tovább terjeszkedik az Intel
A memóriapiacra vágyik a processzorgyártó
A világ egyik legnagyobb chipgyártó vállalata nemrégiben jelentette be, hogy be kíván lépni a flash-alapú SSD-k piacára. Az Intel viszonylag kis szerepet tölt be a NAND memóriák területén, de azért nem lesz számára teljesen új a terep.
2007.12.27 13:55terminal.huElsőként a nagyobb haszonkulccsal kecsegtető kézi készülékekhez és az Intel-alapú mobil internetes eszközökhöz (MID) tervez háttértárakat gyártani a vállalat - első SSD-je Z-P140 PATA névre hallgat. Az egy penny-snél kisebb és egy vízcseppnél is könnyebb termék 2 vagy 4 GB-nyi tárkapacitást kínál, 40 MB/s-os olvasási és 30 MB/s-os írási sebesség mellett. Aktív működés közben energiaigénye 300 mW, és mindössze 1,1 mW-ot igényel alvó üzemmódban.

Az Intel állítja, hogy ez az SSD lesz a legkisebb saját kategóriájában; a vállalat reményei szerint ezzel el tudja kápráztatni a mobil és az ultra mobil eszközök gyártóit. Csak összehasonlításképp: a Z-P140-es négyszázszor kisebb méretű, mint egy 1,8 colos méretű merevlemez; 0,6 grammos tömege pedig hetvenötször könnyebb a kisméretű winchesterhez hasonlítva. Ugyanakkor, amint az a nevéből is adódik, egyelőre csak párhuzamos ATA csatolófelülettel rendelkezik az eszköz; a SATA változatok 2008 második felében érkeznek a piacra.
Az Intel Z-P140-es jelenleg mintapéldányok formájában létezik, a tömegtermelés beindítása és az első példányok kereskedőkhöz való kiszállítás 2008 első negyedévében következik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


