A táblagépen van-e pasziánsz?
Nem papíroznak: iPad-eket kaptak állami vezetők
Százötven iPad 2-t bocsátott állami vezetők rendelkezésére a kormányzat, amelynek számításai szerint havi 1,5-2 millió forint megtakarítást eredményez a táblagép révén megvalósítható papír nélküli és hatékonyabb munkavégzés.
2011.07.08 11:46MTIA Bravogroup Rendszerház Kft. által elnyert közbeszerzés kiírásakor az elsődleges megfontolás az elérhető megtakarítás volt - nyilatkozta az pénteken Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, aki - mint beszámolt róla - személyesen is kedvező tapasztalatokat szerzett munkája során az elmúlt hónapokban az eszköz használatáról.
Tájékoztatása szerint a 150 darab 16 gigabyte háttérkapacitással rendelkező, wifi-s, 3G-s, 9,7 inch átmérőjű, Apple iPad 2 beszerzési költsége darabonként kevesebb, mint 130 ezer forint volt. Ilyen eszközt a miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, közigazgatási felső vezetők kaptak.
A háttéranyag szerint a beszerzést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végezte. Az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban rögzítetteknek megfelelő értékelés alapján a Bravogroup Rendszerház Kft. tette a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot. A bírálat szempontja a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás volt.
Az iPadek használata a kormány és a közigazgatási államtitkári értekezlet ülésein gazdaságossági megtakarításokon kívül hozzájárul a káros környezeti hatások csökkenéséhez is, továbbá az iPad-alapú értekezletek előnye, hogy a jelenlegi rendszernél egyszerűbbé teszi a dokumentumok és információk tárolását, visszakeresését, megnöveli a mobilitást, ebből fakadóan több idő jut a döntéshozatalra, érdemi munkavégzésre - áll a háttéranyagban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


