Időjárás
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is.
2026.07.03 06:51MTIPénteken sok napsütésre lehet számítani, miközben északnyugatról délkelet felé szakadozott frontális felhőzet halad át az ország felett, amely mentén helyenként zápor, néhol északkeleten esetleg zivatar is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Szombaton napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadékra nem kell készülni. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 10 és 17 fok közé hűl le a levegő, de az északi völgyekben hidegebb is lehet, míg késő délután 26-30 fok közötti hőmérséklet várható.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időre van kilátás. Helyenként, de inkább az ország északi felén zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A minimum-hőmérséklet többnyire 11 és 18 fok között valószínű, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 25 és 31 fok között várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
- 14:44 Hatalmas tűz Áporkán: hatezer tonna bála ég, a legmagasabb riasztási fokozatot rendelték el
- 12:39 Vb-2026 - Spanyolország győzelmét címlapon ünnepli a helyi sajtó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


