Időjárás

Jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható a héten

Május utolsó hetében is folytatódik a jellemzően napos, gomolyfelhős idő záporokkal, zivatarokkal, a délutáni órákban akár 25 Celsius-fok is lehet.

2025.05.25 16:26MTI

Hétfőn a Dunántúlon és a középső tájakon felszakadozik a felhőzet, majd gomolyfelhős, napos idő várható. Az ország nyugati kétharmadán elszórtan fordulhat elő zápor, helyenként zivatar. Az északias szél élénk lesz, zivatarok idején átmenetileg meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

Kedden napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül. Hajnalban általában 7-13 fok valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb lehet. Délutánra 20 és 25 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán a nap első felében kevés, később egyre több felhőre lehet számítani. Napközben csak egy-egy záporra, zivatarra van kilátás, estétől ugyanakkor növekszik a csapadék kialakulási esélye. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. Hajnalban 7-14, délután 20-25 fok valószínű.

Csütörtökön az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható, de több helyen valószínű zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharos széllökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős időre van kilátás többórás napsütéssel, de elszórtan lehet zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között lesz.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, erős széllökésekre is számítani kell. A hőmérséklet hajnalban 9 és 16, délután 17 és 24 fok között valószínű.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható, néhol lehet zápor, zivatar, a változó irányú szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14, délután 19 és 24 fok között alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.