Időjárás
A hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok, majd visszatér a tavaszias idő
A hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok az ország egy részén, majd a hét második felében erősödik a nappali felmelegedés és a hét végén ismét 20 Celsius-fok közelében várhatók a maximumok. A napos-felhős időben többfelé kell záporra, olykor hózáporra készülni, és a szél is gyakran lesz erős.
2025.04.07 07:43MTIHétfőn reggel a változó felhőzet mellett még hosszabb időre is kisüthet a nap, majd délelőttől erőteljessé válik a felhőképződés és néhol előfordulhat zápor, hózápor. Napközben ismét egyre nagyobb területen megélénkül, a Dunántúl északnyugati, nyugati felén megerősödik az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-10 fok között valószínű.
Kedden változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, elszórtan előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet 7-12 fok között várható.
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás, a gomolyok napközben időszakosan össze is állhatnak. Legfeljebb elvétve alakulhat ki zápor, hózápor. Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet, míg a maximum-hőmérséklet 9-14 fok között várható.
Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 5, délután 10-16 fok között alakul.
Pénteken keleten lehet több a felhő, nyugat felé haladva kevesebb felhő és sok napsütés valószínű. Eső, zápor északkelet felé haladva nagyobb eséllyel fordulhat elő. A nyugatias szelet többfelé kísérik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a csúcshőmérséklet 14-20 fok között alakul.
Szombaton közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, néhol előfordulhat zápor. Az északias szél déliesre fordul, amelyet élénk lökések kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3-8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15-21 fok között alakul.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés és száraz idő várható, a délies szél élénk lesz. Hajnalban 4-9, délután 17-23 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:48 Gúnyt űzött Ferenc pápa halálából egy ukrán blogger
- 12:44 Bejelentette a Vatikán, miben halt meg a Pápa
- 10:40 Az amerikai kormány eladná a Google böngészőjét
- 8:44 Hat új védjegyet jegyeztetett be a Louis Vuitton Oroszországban
- 6:41 Brazíliában és Olaszországban képviselik hazánkat a 2025-ös Magyar Ifjúsági Robot Kupa győztesei
- 22:31 NGM: vezetőváltás az N7 Holding élén
- 20:30 Meghalt Ferenc pápa - Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja a pápa halálát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06