Időjárás
Hétvégén többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani
Pénteken még száraz, meleg idő várható, de hétvégén már többfelé várható eső, zápor, zivatar és erős szél.
2023.09.21 15:23MTIA hőmérséklet a tartósabban csapadékos tájakon jelentősen visszaesik, de keleten, délkeleten még marad a nyáriasan meleg, 30 Celsius-fok körüli maximum-hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Péntek délelőtt még északkeleten helyenként felhős vagy ködös lehet az idő, és ott még előfordulhat eső, zápor. Nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami olykor szűri a napsütés. Csapadék az ország döntő részén nem valószínű, azonban késő délutántól, estétől nyugat felől megvastagszik a felhőtakaró és a Nyugat-, valamint az Északnyugat-Dunántúlon már lehetnek záporok, zivatarok is. A déli, délnyugati szél nagy területen élénk, az Észak-Dunántúlon erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható.
Szombaton nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, néhány órás napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar és helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A déli, majd északnyugati, északi szelet sokfelé erős, zivatarban viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 13-20, a délutáni órákban 16-31 fok valószínű, a tartósabban csapadékos nyugati vidékeken mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
Vasárnap általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és többfelé várható eső, záporeső, zivatar, helyenként jelentős mennyiség is hullhat. Az északi, északkeleti szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb, keleten, délkeleten a melegebb idő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:24 Egy kolosszális tengeri szörny koponyáját tárták fel a közelmúltban Dorset partjainál
- 11:30 Eurostat: több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
- 10:30 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett a visegrádi együttműködés mellett
- 9:30 Maruzsa Zoltán: indokolatlan az új pedagógus-életpályáról szóló törvény visszavonása
- 8:30 Varga Mihály: a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta, érkezhetnek az uniós források Magyarországra
- 7:41 BKK: hétfőtől ismét jár a fogaskerekű
- 7:02 Megsülnek az ausztrálok a bozóttüzek és a közelgő ciklon közepette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06