Időjárás
Csaknem 29 fokosra melegedett a Balaton
Miközben az országban volt ahol 40 Celsius-fokot is mértek, a Balaton környékén 36,5 fokkal Fonyód volt a legmelegebb.
2021.06.24 20:23MTIAz Afrika felől érkező forró levegő hatására 28,9 Celsius-fokosra melegedett csütörtökre a Balaton vize - tájékoztatta a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-t.
Horváth Ákos elmondta, hogy miközben az országban volt ahol 40 Celsius-fokot is mértek, a Balaton környékén 36,5 fokkal Fonyód volt a legmelegebb, de a tó vizének hőmérséklete csütörtök délutánra Siófokon elérte a 28,9 fokot. Ez rendkívül magasnak számít júniusban, magas vízállásnál - tette hozzá.
A meteorológus arról is beszámolt, hogy az afrikai levegő rendkívül sok port hozott magával a Szaharából. Emiatt - annak ellenére, hogy csütörtökön a levegő egész nap rendkívül száraz volt - a Balatonnál alig látszott a túlsó part, és az ég színe is kékről eleinte fehérre, majd egyre inkább szürkésre váltott.
Kitért arra is, hogy pénteken a hajnali órákban várható annak a hidegfrontnak az érkezése, amely véget vet az elmúlt négy év legerősebb hőhullámának. A következő napokban jelentősen csökken a hőmérséklet és megerősödik az északnyugati szél a Balaton térségében is. Hétfőtől újabb melegedés kezdődik, amely kedden tetőzik a mostanihoz hasonló hőmérsékletekkel, amit a remények szerint szerdán ismét enyhülés követ - mondta a meteorológus. Megjegyezte, hogy a Balaton térségében is jelentős gondot okoz a csapadékhiány, amelyet a fronttal érkező néhány zivatar sem fog igazán csökkenteni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06