Vihar
Egymillió köbméternyi fát döntött ki az ítéletidő Hargita és Maros megyében
Fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok.
2020.02.13 14:30MTITöbb mint egymillió köbméternyi fát döntött ki a múlt heti vihar Hargita és Maros megye erdőiben - írta a Krónika című erdélyi magyar napilap csütörtökön közölt összeállításában.
A lapnak nyilatkozó szakemberek elmondták, folyamatban van a széldöntések pontos felmérése, de ez még hetekig is eltarthat. Az azonban máris látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is. Szerintük fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése.
Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője a lapnak elmondta: ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, ami rendkívül bürokratikus folyamat.
András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést.
Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben.
Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke arról beszélt, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.
Kapcsolódó írások:
- Az utolsó fák egyikének kivágása és a kopár Semmelweis utca - képek
- Az Európai Bíróság elrendelte a bialowiezai fakivágások azonnali leállítását
- Élve elégették, mert tiltakozott a fakivágások ellen
- Tiltakozik a költési időben történő fakivágások ellen a madártani egyesület
- Liget Budapest - Zugló nem fogadja el a fakivágásokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06