Városliget
Liget Budapest - Zugló nem fogadja el a fakivágásokat
Fellebbez a budapesti Városliget negyven fájának kivágása ellen a zuglói önkormányzat, mert szerintük az erről szóló határozat több ponton törvényellenes.
2016.03.23 14:25MTISzabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere szerdán a Városligetben azt mondta, hogy az egykori Hungexpo területén található negyven fa kivágásáról szóló határozat ellen a napokban fellebbezést nyújtanak be az V. kerületi kormányhivatalnál, mert az eljárásban több hiba is van. A fák kivágásának engedélyét megalapozó határozatba és a kapcsolódó iratokba hétfőn tudtak beletekinteni.
Szabó Rebeka egyik hibaként említette, hogy a zuglói önkormányzatnak van tulajdonrésze a Városligetben, ezért ügyfélként kellene szerepelnie az ügyben, ugyanakkor az eljárás megindulásáról elmulasztották értesíteni őket, megsértették ügyféli jogaikat az eljárás során. Tartalmi kifogásuk az, hogy a fakivágásokhoz szükséges ökológiai kockázatelemzés hiányos.
Szabó Rebeka szerint az előbbiek már önmagában véve olyan komoly hibák, amelyek megkérdőjelezik az egész eljárás törvényességét. Megjegyezte azt is, hogy a fák kivágásra és pótlására nincsen ütemterv.
Az alpolgármester szerint több törvénybe is beleütközik a határozat, több eljárási hibát is vétettek, ezért a határozatot vissza kellene vonni.
Szabó Rebeka érdekesnek nevezete, hogy a határozat szerint 7 platánt és 872 oszlopos tiszafát akarnak ültetni a Városligetbe. A tiszafák "kifejezetten lassan nőnek", "nagyon sokat kell majd őket locsolni" és mérgezőek - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


