Időjárás
November végéig marad az enyhe idő, a december aztán meghozza a hideget
Télies fordulat közeleg.
2019.11.24 14:03ma.huHétfőn gyenge marad a légmozgás. Frontfelhőzet nem várható, de a szélcsendes, derült időben megnő a tartósan megmaradó ködfoltok esélye. A hajnali ködből már nagyobb területen alakulhat ki bizonytalan idő alatt elvékonyodó, felszakadozó rétegfelhőzet. Több-kevesebb napsütésben főként délután még lehet bízni, de néhol egész nap megmaradhat a szürkeség. Az éjszakai órákban a legnyugatibb megyékben van legkevésbé esély ködképződésre, ott befelhősödik az ég, másutt viszont a köd válik jellemzővé.
Kedden és szerdán hazánk nyugati felén erősen felhős, a keleti felén napos, illetve tartósan ködös idő egyaránt lehetséges, de inkább a köd lesz jellemző.
Szerda este, éjjel egy ciklon érkezik térségünkbe. Mindenütt beborul az ég, és esőre is számítani kell - írja az Eumet.hu.
Csütörtökön lassan kelet felé elhagyja hazánkat az említett ciklon, fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, de keleten még előfordulhat kisebb eső, zápor.
Pénteken ismét borongósabb idő ígérkezik, néhol kisebb esővel, szombaton inkább napsütésre van nagyobb esély, megerősödő északnyugati széllel, de még enyhe marad az idő.
December első napjai - még viszonylag nagy előrejelzési bizonytalansággal, de - télies fordulatot ígérnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06