Időjárás
Sötétségbe borul az Északi-sark
Fél éves nappalt követően nyugovóra tér a Nap az Északi-sarkon, a következő napnyugta 1 év múlva esedékes.
2019.09.22 08:24Ma.huAz őszi napéjegyenlőség számunkra az éjszakák felülkerekedését jelenti. A nappalok hossza ilyentájt lesz rövidebb az éjszakáknál, a korai sötétedés és kései napkelte pedig méginkább megteremtik az őszi hangulatot.
A sarkkörön túl azonban másképp élik meg e jeles eseményt. Az Északi-sarkon szeptember 23-án fél év világosság után a horizont alá bukik a Nap, hogy a következő fél évre elbúcsúzzon a tájtól. Október elejéig még alkonyi fényben tündököl, majd amikor a Nap már szórt sugárzás formájában sem képes megvilágítani az égboltot, teljes sötétségbe borul. Az idő előrehaladtával az északi sarkkör felé egyre délebbi szélességeken is beköszönt a több hónapig tartó éjszaka. Egyes északi, már emberlakta települések szintén részesülnek az állandósult sötétségből. Az alaszkai Barrow, mely az Amerikai Egyesült Államok legészakibb települése, például november 20-a környékén búcsúzik el a világosságtól, lakossága pedig a következő 64 napot kénytelen lámpafénynél tölteni.
A Déli-sarkon egyelőre a gyenge pirkadati fény uralkodik, a napéjegyenlőség alkalmával azonban itt a nappal lesz úrrá az éjszakán, az évi egyetlen napfelkelte időpontja érkezik el a hétfővel. Az alábbi Déli-sarkot mutató webkamerán az elmúlt 24 óra felvétele látható. A Nap még nem jön a horizont fölé, de fénye már bevilágítja a sarki égboltot - írta az idokep.hu.
Pmel.noaa.gov 2015.09.16. Északi-sark
A csillagászati jelentőségén túl a mérsékelt szélességeken, így hazánkban ünneplésre is okot ad az ősz beköszönte, hiszen ez a nap a "Földanya ünnepe", a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé. Ezután kezdődnek az őszi pásztorünnepek, a gazdasági év végét jelentő szüreti mulatságok is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
- 20:23 Giro d'Italia - Vingegaard 50. diadala, Eulalio maradt az élen
- 18:20 Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
- 16:18 Tour de Hongrie - Söderqvist az első svéd győztes, Valteré a fehér, Fetteré a piros trikó
- 14:16 Magyar Péter őket küldi az Európai Parlamentbe
- 12:13 Meteorológia: kiadós mennyiségű eső esett szombaton
- 10:03 A Tiszazugi Földrajzi Múzeum lett az Év Múzeuma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


