Időjárás
Van, ahol gyakorlatilag tegnap este óta folyamatosan esik
Zivatarok főként a középső országrészben és északkeleten jöttek létre, intenzív csapadékkal járó záporok azonban szép számmal kipattantak szerte az országban.
2018.06.29 06:22ma.huAz ég ugyan csak kevés helyen dörrent meg, felhőszakadás sokfelé kialakult a délutáni órákban - és helyenként azóta is folyamatosan esik. A fővárost sem kímélte az időjárás, a Hármashatárhegyen rövid idő alatt 24 mm csapadékot mért az Időkép, repülőtéren kihelyezett automatája.
Pénteken is megmarad az időjárás változékonysága, sok felhőre, csak kevés napsütésre, és záporesők, zivatargócok kialakulására készülhetünk. Kissé emelkedik a hőmérséklet, fülledt lesz a levegő. A Dunántúlon, valamint északkeleten élénk északi, északnyugati szél fúj. Este, illetve éjszaka vékonyodik a felhőzet, egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. A szél hajnalban tovább erősödik.
Szombaton, a Dunántúlon és a Tiszántúlon erős északi szél fúj. Mérsékelten meleg időben, az ország nagy részén derült lesz az ég, csak a Duna-Tisza közén várhatók felhősödések, és ott elszórtan egy-egy rövid ideig tartó záporeső is előfordulhat. Ott mérsékelt marad a légmozgás. Éjszaka csapadék sehol nem hullik, a szél mérséklődik - írta az eumet.hu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06