Időjárás-vihar
Vihar - Katasztrófavédelem: 2500 káreset történt
Továbbra is főként leszakadt ágakat, kidőlt fákat távolítanak el.
2017.10.31 04:46MTIMintegy 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-t.
Hajdu Márton elmondta: még ötszáz helyszínre kell kimenniük a tűzoltóknak, a munkák eltartanak kedd reggelig. Közölte: továbbra is főként leszakadt ágakat, kidőlt fákat távolítanak el.
A fennmaradó esetek nagy többsége a Duna-Tisza közén, Pest és Bács-Kiskun megyében található - tette hozzá a szóvivő.
A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is. Hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztás érkezett.
Sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar. A Démász hétfő délutáni közleményében azt írta: hetvenezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást a vihar után, még csaknem tizenháromezren voltak áram nélkül.
A viharos szél jelentős késéseket okozott több vasútvonalon, főként a hegyeshalmin, a nagykanizsain, a pécsin, a vácin, a szegedin és a kelebiain, de valamennyi vonalon feloldották a korlátozásokat hétfő hajnalra, menetrend szerint közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt több járásra másod- és harmadfokú riasztást adott ki a 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt. A meteorológiai szolgálat több mérőállomásán mértek 120 kilométer/óránál nagyobb szélerősséget, vasárnap délutáni tájékoztatásuk szerint a Nárciszra keresztelt viharban a legerősebb széllökéseket a Balatonnál regisztrálták: Siófokon 131, Balatonőszödön 126 kilométer/órát mértek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06