Hideg idő
Országos törzset működtet a rendőrség
A rendkívüli időjárási helyzetre tekintettel az országos rendőrfőkapitány intézkedett az országos törzs felállításáról.
2017.01.13 17:05MTIAz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál (OKF) is megkezdte működését az operatív törzs - közölte Mukics Dániel, az OKF szóvivőhelyettese szintén péntek délután az MTI-vel.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az országos törzs a Rendőrségi Igazgatási Központban délben kezdte meg működését. Emellett Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében részleges törzsek működtetéséről született döntés - írta a rendőrség.
Az OKF helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: az OKF központjában működő törzs mellett, a katasztrófavédelemnél is döntöttek részleges törzsek felállításáról Nógrád, Heves, Pest, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mukics Dániel felidézte, továbbra és mintegy kétezer tűzoltó és 500 technikai eszköz áll készenlétben, s szükség esetén tovább erősítik az ügyeleteket és a kivonuló állományt.
Pénteken ónos eső, illetve eső és havazás is nehezítette a közlekedést az ország közútjain. Az Útinform péntek délutáni adatai szerint országszerte több főúton, valamint autópályákon is balesetek okoztak torlódást. A téli időjárási helyzetre való tekintettel Pest, Nógrád, Heves, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye több főútján megtiltották a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedését.
A közútkezelő és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is azt kéri, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit, továbbá tájékozódjanak az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a http://met.hu/ címen, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálján, a http://utinform.hu/ oldalon.
Az OKF emellett azt ajánlja, hogy használják a katasztrófavédelem ingyenes tájékoztató alkalmazását (VÉSZ).
Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek éjfélig szóló veszélyjelzése szerint a havazás miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, és Pest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest megyében. Szintén a havazás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Azt írták: az ország középső részén egy délnyugat-északkeleti sáv mentén jelentős mennyiségű havazás várható. Megjegyezték továbbá, hogy az éjszakai órákban a Bakony magasabban fekvő vidékein az erős-viharos északnyugati szél hordhatja a havat.)
A szombat reggelig lehulló friss hó mennyisége többfelé 10 centiméter fölött alakul, egyes helyeken 15-20 centimétert is elérheti (erre a legnagyobb esély az Északi-középhegység déli előterében mutatkozik). Az Alföld jelenleg még esős területein is a hideg levegő érkezésével nyugatról kelet felé haladva egyre inkább havazás lesz a jellemző, kelet felé egyre csökkenő mennyiségekkel. A hó formája döntően tapadó hó lesz, csupán a magasabb térszíneken valószínű porhó. Szombaton a déli órákig az északkeleti megyékben várható újabb 5 centiméter körüli friss hóréteg.
Emellett továbbra is az ónos eső veszélye miatt Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Pamhagen (Pomogy)-Fertőd átkelőn érkezve az országba: míg az osztrák területen teljesen tiszta az út, a túloldalon...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06