Időjárás-jelentés
Este itt a hidegfront
Ma még enyhe, változóan felhős-napos lesz az idő.
2016.10.25 07:50ma.huKedden a hétfőihez teljesen hasonló időre készülhetünk. Nyugaton, különösen délnyugaton változó napsütéssel és élénkülő délies széllel további melegedés várható. Ezzel szemben az ország északkeleti felén borongós, hűvösebb idő valószínű, és gyenge marad a légmozgás. Ott kisebb szitálás is előfordul helyenként.
A délután második felében, nyugaton északnyugatira fordul a szél, hidegfront érkezik. A Dunántúl nyugati területein már a kora esti óráktól, a középső és keleti országrészben estétől, illetve késő estétől kell esővel számolni.
Éjjel országszerte borús, esős időre van kilátás. Északon ígérkezik kevesebb, időszakos csapadék, míg a déli országrészben kiadós esőre van kilátás. Reggelre a Dunántúlon és a Tiszántúlon felélénkül az északi szél.
Közlekedésmeteorológia
Kedden a délkeleti országrészben élénk déli szélre, főként északkeleten ködfoltokra, szitáló esőtől nedves útszakaszokra érdemes odafigyelni az utakon.
Szerdán délelőtt még országszerte erősen felhős, borongós időre készülhetünk, de már csak délen esik számottevő eső. Másutt szórványos, gyenge csapadék fordulhat csak elő. A Dunántúlon, valamint keleten erős északi szél fúj. Lehűl a levegő. A déli óráktól, észak felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. Napnyugtáig némi napsütés is kialakulhat az északi országrészben.
Csütörtökön döntően napos, de hűvös idő valószínű, mérsékelt északi széllel. Említést érdemlő csapadék nem hullik, de a Duna-Tisza közén egy-egy zápor előfordulhat.
Pénteken előreláthatólag napos, illetve ködfoltos területek váltakoznak, szombatra viszont újabb hidegfront érkezése a legvalószínűbb felhősödéssel, kevés esővel, széllel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06