Befagy a fenekünk is
Jön a hideg és a hó
Nem változik a Kárpát-medence időjárása, továbbra is anticiklon alakítja térségünk időjárását. Északkelet felől száraz, hideg léghullámok érkeznek fölénk, a legtöbb helyen napközben sem melegszik fagypont fölé a levegő.
2015.12.31 08:59ma.huA déli óráktól kezdve túlnyomóan derült lesz az ég, ma csak a déli határvidéken, holnap pedig a Dunántúlon zavarhatja kevés felhő a napsütést. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet eleinte többfelé élénk, a Tisza vonalában erős széllökések is kísérik, majd csütörtökön a délkeletire forduló szél már csak a Kisalföldön élénkülhet meg.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -12 fok között, az északi völgyekben azonban -15 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1 fok körül valószínű.
Pénteken nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a keleti országrész kivételével hószállingózás, kisebb havazás valószínű. Ezt követően is nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, elsősorban vasárnap és hétfőn több helyen hószállingózásra, havazásra is lehet számítani, legnagyobb eséllyel a délnyugati országrészben.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 10-20 százalékán lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak első felében többnyire -5 és -10, majd -2 és -7 fok között várható, de a gyengén felhős, havas tájakon ennél több fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +1 és -4 fok között alakul.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


