Jogszabályváltozások
Új kollégiumi struktúrával működik tovább az NKA 2016-ban
A szervezet szakmai bizottságaiba a tagok egyharmadát ezentúl a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jelölheti.
2015.12.30 22:30MTIA december elején született törvénymódosítás szerint a Nemzeti Kulturális Alap Bizottság - amely az NKA elnökéből (az emberi erőforrások miniszteréből), az alap alelnökéből és a tagokból áll - tagjainak egyharmadát a miniszter saját hatáskörében, egyharmadát az MMA, további egyharmadát pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján nevezi ki. Eddig a tagok felét a miniszter saját hatáskörében, másik felét pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján bízta meg.
A változtatás értelmében az NKA alelnökét a szakminiszter ezentúl az MMA-elnök véleményének kikérésével nevezi ki. Emellett a módosítás rögzíti azt is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Bizottság a miniszter és az MMA elnöke által jóváhagyott éves munkaterv alapján látja el feladatát.
Ugyancsak változás, hogy az NKA forrásainak felhasználásáról döntő testületeket, a művészeti főtematikájú állandó szakmai kollégiumokat a miniszter - az MMA elnöke véleményének kikérése után - rendelettel hozza létre, és az MMA elnökének egyetértésével nevezi ki azok vezetőit.
Az állandó szakmai kollégiumokba eddig a tagok felét a miniszter saját hatáskörben, másik felét pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján bízta meg. A törvénymódosítás értelmében ezentúl a tagok egyharmadát a miniszter saját hatáskörben kéri fel az érintett szakmai szervezetek véleményének meghallgatása után, egyharmadát az MMA, további egyharmadát pedig a szakmai szervezetek delegálják. Az állandó szakmai kollégiumok hatáskörébe nem tartozó igények elbírálására a miniszter ideiglenes szakmai kollégiumot is létrehozhat, amelyekben az MMA részvételét szintén biztosítani kell.
A törvénymódosítást kezdeményező Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint az MMA kulturális életben elfoglalt helyére tekintettel indokolt, hogy a NKA-val mint elkülönített állami pénzalappal szorosabban együttműködjön, és részt vehessen a művészeti területet érintő döntéshozatalban. Mint fogalmazott, a törvénymódosítás megerősíti az MMA-nak a művészeti életben elfoglalt kultúrstratégiai szerepét.
Az új kollégiumi struktúrát a törvénymódosítás alapján 2016. január 1-jéig kell létrehozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


