Péntekre: figyelmeztetés hét megyére
Van, ahol még szombaton is brutális hőség fenyeget
Hét megyére péntekre is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2015.09.18 08:48MTI
Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell készülni arra, hogy a napi középhőmérséklet pénteken is 25 Celsius-fok felett alakulhat.
Bács-Kiskun megyére még szombatra is kiadták a hőség miatti figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint pénteken az ország nagy részén túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A Dunántúl nyugati részén viszont késő délutántól, estétől megvastagszik a felhőzet, és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Emellett helyenként megerősödik, zivatar idején viharossá is fokozódik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon többnyire 25-30, keletebbre 30-35 fok között alakul. Késő estére általában 21-26 fok közé hűl le a levegő, de északnyugaton, nyugaton néhány fokkal hűvösebb lesz.
Szombaton délen, délkeleten többet süt a nap és csak helyenként alakulhat ki zivatar. Másutt többfelé várható csapadék. Emellett a Dunántúlon időnként megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 15-20, a maximumhőmérséklet a Dunántúlon 23-28, a Dunától keletre 29-34 fok között alakul. Vasárnap is többfelé várható eső, de néhol a maximumok még elérhetik a 30 fokot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


