Viharkárok
Több ezer csomag rekedt a berlini repülőtéren a Niklas orkán miatt
A berlini Tegel nemzetközi repülőtéren több mint egy héttel a Niklas orkán elvonulása után még mindig hegyekben állnak a poggyászok, amelyeket a vihar miatt nem lehetett be- vagy kirakodni.
2015.04.08 21:35MTISzerdai berlini lapjelentések szerint még 3 ezer koffert és csomagot kell eljuttatni a tulajdonosához. A káosz azért keletkezett, mert a Németországra óránkénti 160-190 kilométeres sebességű széllökésekkel lecsapó orkán veszélyeztette a munkát a repülőgépek körül. Előfordulhatott volna, hogy felkap a szél csomagokat, ezért egy sor járat poggyász nélkül indult el, más gépekről pedig csak a vihar elvonulása után rakodták ki az utasok holmiját.
Így összesen 6 ezer csomag halmozódott fel a tegeli repülőtéren, és eddig csak minden másodikat tudták kiszállítani. A poggyászkezelésért felelős vállalat közleménye szerint háromszor annyian dolgoznak a kofferhegyek lebontásán, mint amikor nincs rendkívüli állapot, de egyelőre nem tudni, hogy mikor jut el a gazdájához az utolsó bőrönd is.
Niklas március 31-én érte el Berlint. A német fővárost igen megviselte az orkán, még a csaknem 370 méter magas tévétorony is kilengett - a tengelyéhez képest 25 centiméterre - , a liftek pedig leálltak benne. A látogatóknak a több mint 900 fokból álló lépcsőn kellett távozniuk a 213 méteres magasságban kialakított kilátóból, és új vendégeket az elromlott felvonók miatt napokig nem tudtak fogadni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


