Halálos áldozatokat szedett
Gyilkolt is a Niklas orkán Németországban
Kedd estig három halálos áldozata volt Németországban a Niklas orkánnak, a helyenként óránkénti 160-190 kilométeres sebességgel lecsapó vihar az ország számos térségében közlekedési fennakadásokat okozott.
2015.03.31 19:56MTIAz ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt tartományban meghalt egy férfi, mert rádőlt egy betonfal, amely az erős széltől megrongálódott.
A nyugati Rajna-vidék-Pfalz tartományban autóra zuhant egy kidőlt fa, a kocsi mindkét utasa életét vesztette.
A Niklas viharciklon kedd délelőtt érte el az orkán erősséget. Az Északi-tenger felől érkezett front a Baltikum felé vonul, éjszaka hagyja el Németország területét. A Német Időjárástani Intézet (DWD) az ország nagyjából kétharmadára a második legmagasabb, piros figyelmeztetést adta ki. Az ország legmagasabb pontján, az Alpokban lévő Zugspitzén óránkénti 192 kilométeres sebességű széllökést is mértek. Estig csak az ország északnyugati részén lehetett csökkenteni a riasztás fokozatát.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb vihara több térségben közlekedési fennakadásokat okozott. A frankfurti repülőtéren 150 járatot kellett törölni. A legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában leállították a vasúti közlekedést, a pályaudvarokon több ezren vesztegelnek. Alsó-Szászországban nem közlekednek a vonatok a regionális járatokon, Bajorországban a távolsági vasúti közlekedés bénult meg az orkán miatt. A tartomány fővárosában, Münchenben kiürítették a főpályaudvart, mert az épület tetőszerkezetéből a szél miatt kimozdultak és lezuhantak üvegből készült elemek.
Országszerte számos épület tetejéből tépett ki darabokat a szél, és sok autót megrongáltak az orkán által leszaggatott faágak és födémdarabok. A vihar Lipcse térségében egy teherautót is felborított. A tűzoltók csaknem valamennyi településen dolgoznak a viharban kicsavarodott fák és leszakított tetőelemek eltakarításán. Egyedül Berlinben 14 és 17 óra között 320 riasztást kaptak.
A ciklon nagy mennyiségű csapadékot hozott magával, sok helyütt esővel, jégesővel érkezett, Berlinben hó is esett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


